Pozsony központi helyén található ez a tér, ahol a kellemes időben igen sok ember tartózkodott. Rendezett és tiszta környezetben, több utcai árussal és egyéb turistáknak szánt szolgáltatással találkoztunk, ám ami nekünk különösen jól jött, hogy itt tettünk szert egy Pozsony térképre és némi szöveges bemutató anyagra egy információs pontban. Később ennek segítségével jártuk körbe a Szlovák fővárost. 
A várral szemközt, a belváros oldalában található a Szent Márton-dóm, amit turistaként nem lehet elkerülni Pozsonyt járva. Sajnos elhelyezkedése nem épp ideális, hisz egy forgalmas főútvonalra néz, de oldalában így is rengeteg turista nézelődött. Mi többször is elhaladtunk az épület mellett, hisz Pozsony vára és a belváros közt közlekedve csak a dóm mellett lehet elhaladni.
Lépten-nyomon tetten érhető Pozsonyban, ahogy szépül belvárosa. Egyre több sétálóutcát alakítanak ki, ahol a turisták fogadása egyre fontosabbá válik. Kellemes környezetben, fagyizók, cukrászdák, kávézók és éttermek sora áll rendelkezésünkre, de a pusztán sétálni vágyók is megtalálják a számításaikat. A központi részeken Pozsony kicsit túlságosan is le van kövezve, ám cserébe a külsőbb, belváros széli részeken virágokkal díszített parkok, szökőkutak is várnak minket. 